Schiffer András szerint ez a döntés éppen hogy segíti a kormányváltást, segít azoknak, akik úgy akarják elkergetni az Orbán-rezsimet, hogy nem kívánják vissza a 2002-2010 közötti technokrata, álbaloldali időszakot.
Jávor Benedek távozását a frakció éléről azzal indokolta: 2012 őszén már nem reális alternatíva az az új pólus, amit idén januárban elterveztek, így ő ezt a stratégiát nem tudja képviselni és végigvinni. Hozzátette: nem tervezi, hogy csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz.
Az LMP úgy látja, a mostani döntés kinyitja a pártot olyanok számára is, akik eddig elzárkóztak tőlük.